A Ducati Lenovo Team a MotorLand Aragón pályán teljesítette a szezon tizenharmadik nagydíjának első napját. Marc Márquez a harmadik helyen zárta a Practice edzést, míg a tizenharmadik helyen végző Francesco Bagnaiának – a spanyolországi helyszínen – holnap reggel a Q1-ben kell megküzdenie a továbbjutásért.
Márquez – aki az FP1-ben a leggyorsabb volt – a Practice korai szakaszában az élre állt, és az edzés kétharmadán keresztül vezette a mezőnyt. Marc kilenc perccel a leintés előtt ismét az első helyre került, végül azonban a harmadik helyen végzett, mindössze 0,038 másodperccel elmaradva a nap leggyorsabb körétől. Az FP1-ben huszadik Bagnaia a Practice utolsó perceiben megközelítette a legjobb tízet. Utolsó időmérős támadása során Pecco – aki az akkori eredmények alapján bekerülhetett volna a top tízbe – kiszélesítette az ívet az utolsó kanyarban.
Marc Márquez (#93, Ducati Lenovo Team) – 3. hely
„Ez egy olyan pálya, amit szeretek, sokkal jobban, mint néhány másikat. Ma jól és kiegyensúlyozottan motoroztam; igaz, hogy Marco (Bezzecchi) és Alex (Márquez) gyorsabbak voltak nálam az időmérős támadás során, de számunkra az a legfontosabb, hogy továbbra is ebbe az irányba haladjunk. Tudtuk, hogy az első gyors körös próbálkozás során elért idő elegendő lesz ahhoz, hogy közvetlenül bejussunk a Q2-be, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, hanem inkább a gumikra összpontosítunk. Ha harcban akarunk lenni a világbajnoki címért, egyértelmű, hogy egy számunkra kedvező pályán az a cél, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük, vagy legalább nagyon közel kerüljünk ehhez, miközben megpróbálunk javítani a fő riválisainkkal szemben.”
Francesco Bagnaia (#63, Ducati Lenovo Team) – 13. hely
„Aragónban másfajta érzésre és teljesítményre számítottam. Silverstone óta nehéz időszakot élünk: igaz, hogy az előző versenyeken sem tudtam igazán kiemelkedőt nyújtani, de még így is sikerült bekerülnöm a legjobb tízbe. Próbáljuk megérteni, mi az oka annak, hogy ismét romlott a hátsó tapadás. Összességében nehéz napunk volt, sokat kockáztattam, és többször is majdnem elestem. Az utolsó időmérős támadás során megpróbáltam keményen fékezni, de ki kellett szélesítenem az ívet, így elszalasztottam a lehetőséget, hogy bekerüljek a legjobb tízbe. A jelenlegi helyzetünket figyelembe véve ez nagyszerű eredmény lett volna.”
Az ár a 27% Általános Forgami Adót és a Regisztrációs Adót tartalmazza.
A forgalomba és üzembe helyezés költségeit nem tartalmazza az ár.
Bármilyen kérdés esetén elérhetőségeinken állunk rendelkezésedre.
Schweiz (FR)